Zavodni Gréta Virág – A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt

"– Te szereted a magányt?

– Nem, azt hiszem, a magány szeret engem."

Háttér: Az Álomgyár Kiadó 2015-ös újdonsága, egy blogból született regény ez. Gréta története, ahogy a cím is sugallja, nem mindennapi.

Rendeld meg a könyvet: LINK

Látogasd meg a szerzőt a Facebookon: LINK 2

„Attól félek, hogy a körülöttem lévőket jobban meg fogja viselni ez, mint engem. De én tudom, hogy kitárul előttem Tibet kapuja, hogy olyan dolgokat tapasztalhassak meg, amiket a későbbiekben a lehető legjobban tudok majd hasznosítani. Nincs bennem félelem, harag, kétség, nincsenek miértek, csak küzdés van, és akarat. Nem látok mást, kizárólag egy egészséges embert, akinek végig kell járnia egy utat, hogy aztán még egészségesebben folytathassa a tökéletes életet.”

ZAVODNI GRÉTA VIRÁGnál 2011 márciusában diagnosztizáltak a leukémia egy súlyos változatát, a T-sejtes Non-Hodgkin limfómát. A fiatal lány három éven keresztül kemoterápiás és sugárkezelések sorozatát kapta, de maradt ereje arra, hogy közben a kezdetektől megörökítsen minden fontos pillanatot. Bejegyzéseiből a benne lejátszódó lelki folyamat és a kezelések, beavatkozások tanulságos, érdekfeszítő, őszinte története bontakozik ki, melynek végállomása – göröngyös út után – a gyógyulás. A kötet Gréta győzelméről és újjászületéséről szól; az ő példája pedig másoknak is erőt adhat, hogy soha ne adják fel a harcot.

Dióhéj: döbbenet volt számomra ez a könyv. Nem sok ilyesmit olvastam még eddig - nem úgy, hogy jó véget érjen a történet. Gréta a kórházban eltöltött időszakról mesél nekem, nekünk, a beavatkozások keménységéről, a könnyekről, és nem utolsó sorban a kitartásról. Elképesztő, hogy milyen tudatosan építette fel a gyógyulását, ha mondhatom ezt így. Hiába voltak nehéz és elkeseredett pillanatai, tudta, hogy meg fog gyógyulni. Nem sajnáltatta magát, és ettől vált nekem igazán szimpatikussá. Nagyon nehéz erről a betegségről úgy írni, hogy ne legyen dagályos és szándékosan szánalmat ébresztő, de A szívem ezerkétszázat átment ezen a rostán.

Tudjátok, hogy viszont mi nem tetszett benne? Mert sajnos ilyet is találtam. Megmaradt a blogos jellege, és én személy szerint úgy éreztem, ez hátránya a könyvnek. Sokszor csapongó volt, és olyan "semmiről sem szóló". Például amikor oldalakon keresztül arról olvastam, hogy Gréta mit reggelizett, akkor egy kicsit elkezdtem unni.

Ettől függetlenül példaértékű ez a könyv. Harcolni tanít, a maga letisztultságával, és ezt nagyon tudom értékelni. Olyan, mint egy karcos dal, ami az életről szól, és keserű, de mégsem tudjuk kiverni a fejünkből...